15 12 2015

December hatodika körül az ovinkba megérkezett Szent Miklós. A zsákjában az óvónők által készített mézeskalács, aszalt szilva, és datolya lapult. A hatéves lányunk szerette volna megosztani a kapott finomságokat egy igen szeretett kis barátnőjével. Igen ám, de a cimbi amolyan hagyományos mikulászsákkal (lila csoki, bevonómasszás miku, stb) érkezett meg! A lányunk hiába kínálta őt a saját ajándékaival. „Nem elég finom!” mondta a barátnő, és hozzá látott a saját zsákjából csemegézni.
Elég érzékeny a leány, így este megkérdeztem tőle, hogyan érezte magát ekkor.
A következő párbeszéd zajlott le közöttünk:

„Anya, nem fogadta el, mert szerinte nem elég finom!”
„Tudod, ha az ember, felnőtt vagy gyerek sokat eszik cukorhegyet (értsd: dominánsan édes ízre hangolt édességeket), akkor egy idő után a természetes ízeket már sajnos nem érzi finomnak!”
„Anya, de ez nem egészséges!”
„De hiszen finom!”
„Igen, szerintem őneki is nagyon ízlett, pedig nem tesz jót neki! És meg is betegíti a testét!”

Megóvni őket abban a formában, hogy nincs itthon cukros és egyéb egészségtelen nass, SZERINTEM csak ideig-óráig lehet. Szeretném őket megtanítani arra, hogy akkor is az egészségük felé és a nassok ellen döntsenek, amikor már ők vannak döntési helyzetben.

Amikor cukrosat adtam a gyerekeimnek… Tócsni tej-, tojás- és gluténmentesen