5 10 2014

Cukormentes utam elő éveiben rettegtem a vendégségektől. Tudtam, annyira nem vagyok erős, hogy ha elém teszik is, ellen tudjak állni. Így hát ha vendégségben voltunk, ettem, ami elém került. Még hogy ettem, egyenesen zabáltam!

Mivel otthon továbbra sem volt édesség, a vendégség másnapján “cukorböjtön” voltam. Na ez valóban nehéz volt, és a mai napig is az. Ha ugyanis nem eszem cukrosat, akkor egészen jól elvagyok, nem kívánom, simán el tudok menni a kekszes pultok előtt a boltban (nekem mindig az édes teasüti volt a gyengém ). ha viszont eszem pár falat cukros sütit, a testem követeli a folytatást: Még!! Még!! Még!!

Egy idő után leszűrtem tanulságként, hogy könnyebb nem enni cukrot, mint keveset enni belőle.

Évekkel később olyannyira kifinomodott az ízérzékelésem, hogy pont a fent leírt hatás jelentkezése miatt tudtam, hogy valami nem frankó a levessel, vagyis a leveskockával. Ugyanis a leves elfogyasztása után is cukoréhségem lett! (=úúúgy ennék valami édeset ebéd után)

Ha mostanában vendségben vagyunk, ahol persze terülj-terülj-asztalkámon sorakozik a rengeteg cukros süti, inkább a sós sütiket szoktam megkóstolni. Hisz fontos az is, hogy ne bántsuk meg azt a kedves embert, aki az otthonába hívott bennünket!

Olyan is többször volt már, hogy kértem előre, ne készüljenek miattunk, egy tál gyümölcs megteszi! A következőképp szoktam megindokolni, “úgyis olyan bonyolultak vagyunk kaja ügyileg, nem akarok gondot okozni!”. És ez így is van. Hisz nem csak tejérzékenyek vagyunk (apa+anya), hanem mindannyian cukorérzékenyek is.

Nem szokott senki sem megsértődni, boldogan teszik elénk a gyümölcsök kavalkádját A múltkor egy kedves vendéglátónk a kedvünkért facsart gyümölcslevet számunkra! A vendéglátónk vendégül látott bennünket, és mi sem rossz érzéssel fogyasztottunk. Igazi nyer-nyer szitu volt!

Valójában minden ember cukorérzékeny. Csak a többség nem tud róla.

Vendégségben cukormentesen? (1.) Az a fincsi gyros…