6 01 2015
Cukormentes kókuszos bonbon vagy szaloncukor
40 dkg kókuszreszelék (kénezetlen lehetőleg)
- kb. 20 dkg kókuszolaj
- 2 tk. Bourbon vaníliapor
- méz ízlés szerint
- kardamon (el is hagyható, bár az “bolondítja meg”)
A kókuszreszeléket kávédarálón ledarálom minél apróbbra. Beleöntöm egy nagyobb tálba, amiben majd gyúrni fogom, és hozzáadom a megolvasztott kókuszzsírt. Beleszórom a vaníliát, és a mozsárban összetört kardamont. Én anno az őrölt fűszereket vettem, aztán rájöttem, hogy érdemes házilag megőrölni, vagy mozsárban összetörni, mert egészben marad csak benne az ereje A kardamon külső héját nem tettem bele. Összegyúrtam, és bonbon formájú egyedeket formáztam belőle.
Csokibunda
Gőz fölött megolvasztott 85%-os csokiba mártottam és zsírpapíron hagytam megdermedni. A csokoládé temperálása külön szakterület. Mivel nekem nincsen csokihőmérőm, így a következő módon szoktam eljárni: Egy fémedénybe teszek vizet. A beleöntött víz tetejére egy másik fémedényt teszek, ami lehetőleg lekerekített belülről, mert különben nehéz lesz kikaparni Alágyújtok közepes lángon az alsó vízzel teli edényemnek. A fenti edénybe pedig beletördelem a csoki kétharmadát. Amikor már kezd olvadni, kavargatom, míg fel nem olvad az utolsó darabka is. Akkor beletördelem a maradék egyharmad csokit, és ez visszahűti nekem a csoki hőmérsékletét egy kissé. Könnyű lesz benne megmártani a bonbont, és meghűlve is roppanós lesz a csokiburok. Ha nem találjuk el a csoki megfelelő hőmérsékletét, annyi történik, hogy másképp fog megszilárdulni a csokiburok, és elképzelhető, hogy pl. összefogja a kezet, miközben kibontjuk a papírból.
Csomagolás
Ha bonbon, akkor papírkapszli (lásd a képen). Ha pedig szaloncukor, akkor zsírpapírt felvágok kb. 15×15 cm-es darabokra, beletekerem, megcsavarom a széleit, és jöhet rá a dekorpapír. Ha minél egyszerűbben szeretnénk megoldani, elég a zsírpapír után alufóliába csavarni
Tipp1
Ez a bonbon eláll, így az alkalom előtt akár hosszabb idővel is elkészíthető. Csak kitartson a nevezetes napig
Tipp2
Fél mokkáskanál őrölt bourbon vaníliával, és fél mokkáskanál narancsolajjal is igazán klassz a végeredmény. (Ez esetben a kardamont hagyjuk ki.)
Megnyílt a Mentesnasi Bolt A sót is cukrozzák?
[…] inkább érdemes házilag elkészíteni azt, amit szeretünk és hiányzik. Így készült pl. a szaloncukor is. A saját-magam-elkészítem-stratégiával új távlatok nyíltak meg előttem. Szinte mindent […]